Sütőbura, sütőharang

főként lepény- és kenyérfélék sütésére alkalmas, félgömb alakú, többnyire füllel ellátott készség. Népnyelvi elnevezései: cserepulya, vörsnyeg, ceszt, puplika, burétó, bujdosó, hőkürtő. Anyaga: főként égetett agyag, de készülhetett kőből, vasból, pléhből, ritkábban rézből, vagy bronzból is. A sütőbura az újkori magyar néprajzi anyagban a DK-Dunántúlon, Baja környékén, a kalocsai Sárközben és a szlovéniai magyarságnál fordul elő, valamint az e területeken élő bunyevácoknál, szerbeknél, horvátoknál. Erdélyben az Alsó-Fehér és Hunyad megyei magyaroknál és a román lakosságnál, Székelyföldön már nincs. Az Ormánságban helyben készítették, de hozták a Dráván túlról is. A sütőbura készítésekor finom anyagba lószőrt és kenderkócot gyúrtak, hogy tartósabb legyen, kő- és tégladarabokat nyomkodtak bele, hogy a meleget jobban tartsa. Az erdélyi Érchegységben kőből faragták. A sütőburával úgy sütöttek, hogy előbb alatta raktak tüzet, melynek parazsát kikotorták, majd helyére tették a sütnivalót. A kutatás a sütőburát hazánkban általában újkori DK-európai eredetűnek tartja. Ugyanakkor Árpád-kori régészeti leletként is előkerültek feltételezett sütőbura-töredékek. A régészeti kutatásban vita alakult ki a sütőbura honfoglaláskori meglétéről vagy hiányáról. Végleges kép csak újabb ásatások után várható. – Irod. Gunda Béla: Néprajzi gyűjtőúton (Debrecen, 1956); Gavazzi, M.: Zur Frage der Backglocke im südpannonischen Raum (Europa et Hungaria, Bp., 1965); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966); Römer Béla: A sütőharang (Ethn., 1966).